2Lkedj!

Meghalt Mádl Ferenc

Országatyák öltenek ma fekete ruhát és országanyák kötnek ma fel gyászos főkötőt. Meghalt Mádl Ferenc. A jogtudós, a politikus, a Harmadik Köztársaság második köztársasági elnöke.

Frakcióvezetők, bizottsági elnökök, egyszerű képviselők; a Miniszterelnök Úr, miniszterek és más kormánytisztviselők; Schmitt Pál Köztársasági Elnök Úr; a pártok delegáltjai: egykori és leendő miniszterelnökök, miniszterek, államtitkárok és köztársasági elnökök jönnek, hogy leróják kegyeletüket.

Mind ott vannak. Őszinte részvétükkel telt szolgálati autóikkal sorban robognak a Várba. Ma minden rendezett. Ma mindenki tudja a dolgát. A fényképek kínos pontossággal készülnek. És nyílnak és nyílnak a fekete Audik. Lám ott van Orbán Viktor, aztán nem sokkal utána Gyurcsány Ferenc is. Ma mindkettejüket ugyanaz fojtogató, torokszorító érzés tölti el: csak nehogy elcsesszem.

Ma minden úgy zajlik, ahogy a nagykönyvben meg van írva a politika nagy, íratlan könyvében.

A gyász, a halál tényéből, az elmúlásból fakadó ősi érzés ilyenkor tűzszünetet rendel el, és minden ember tudja, hogy ez így helyes. A politikus is tudja ezt, hiszen ő is alapvetően ember (persze némelyik 'azemberekembere'). Ember, aki történetesen politikus. A pék is örül, ha van sütnivalója, a politikus meg, ha van neki legalább egy kicsi, akkor kihasználja a helyzetet.

Ilyenkor könnyen eszébe jut az embernek a méltatlanul kispadra ültetett, vagy fel nem fedezett Bacsó Péter film: a Megint tanú. Bár kétségtelen, hogy a Tanú című film, mint klasszikus überelhetetlen, de a rendező célja itt szerintem nem is ez volt. A két filmet nem érdemes összehasonlítani. Két nagyon eltérő kornak a görbetükre mind kettő. Érdekes, hogy Bacsó feltűnően gyorsan elkészítette a Megint tanút, már a rendszerváltás hajnalán. A karakterei a '90-es évekbeli figurák, ám sokuk még ma fellelhető a magyar politikában. Persze azóta jöttek újak és mentek el régiek. Új praktikák, új kommunikáció, új díszlet, de 2011. akkor is a '90-es években gyökerezik. Ezért fontos ez a film.

Isten nyugosztalja Mádl Ferencet. A paródia tárgya nem az ő halála.

Végül pedig Pelikán József temetésén elhangzott beszédek: (mai olvasatban)

A "progresszív", liberális szónok:

Óriási vasmarok szorította össze a szívünket, mikor megjött a hír: elmentél Mádl. Elragadtak tőlünk a sötét erők. Miért mindig a jóknak kell meghalni, a gerinceseknek, a makulátlanoknak. Miért pont Mádl Ferencnek kellett elmenni, és miért nem nekem vagy neki, vagy... Hogyan is mondta a nagy költő, Shakespeare Vilmos? Ha megéri a következő négy évet, biztos elszörnyedett volna azon ami jön. Zokogjon, hát a Magyar Köztársaság népe, mint ahogy én is zokogok, de bosszút állunk érted Mádl Ferenc.

A "konzervatív", népnemzeti szónok:

Magyarok, Testvérek!

Megint temetünk. Megrendülve állunk itt a magyar anyaföldet verejtékükkel áztató svájci frank hitelesek nevében is. Isten veled Ferikém. Nyugodj békében, te jogászok remeke, te nagy magyar jogász. El kellett temetnünk téged, hogy az ősi magyar átkot, a köztünk lévő viszályt és acsarkodást is eltemessük. Mert sukorói kaszinó is kell a magyarnak és állami nyugdíj is. És állami nyugdíj a dolgok végén mindenkinek kijár. Ez az igazság.

Mi a közös egy jó alkotmány és egy közröhej tárgyát képező között?
Minden bizonnyal az, hogy mindkettő belőlünk merítkezik.

Mi veszélyesebb egy rossz Alkotmánynál?

A közröhej tárgyát képező Alkotmány.

A rossz Alkotmányt kritizálni szokták. Érveket hoznak fel annak szerkezeti sajátosságaival kapcsolatban, illetve a benne foglalt tartalom ellen vagy mellett. A rossz alkotmány párbeszédre késztet, változtatásra sarkall. Egy rossz Alkotmány, hibái ellenére mégiscsak egy alkotmány. Nem kevesebb és nem több, mint az ún. jogforrási hierarchia csúcsán elhelyezkedő legalapvetőbb jogszabály. Meghatározza az állam szervezetének főbb körvonalait, kinyilvánítja az emberek alapvető jogait, szabályozza az állam és az állampolgárok közti legalapvetőbb kérdéseket: jogokat és kötelezettségeket nevesít. A jogrendszer fundamentuma vagy még inkább mestergerendája.

Mitől lehet rossz egyáltalán egy alkotmány?

Véget nem érő példálózásba kezdhetnénk: rossz, mert a törvényhozó hatalmi ág túlsúlya miatt könnyen instabillá válhat a kormányzás; rossz, mert az államfő kénye-kedve szerint korlátozás nélkül feloszlathatja az országgyűlést; rossz, mert az Alkotmánybíróság hatásköre túl nagy/túl kicsi; stb.

De ki dönti el, hogy a fent felsoroltak, vagy bármely tetszőleges kritika alapján valóban megállják a helyüket? Az Egyesült Államokban például nincs is Alkotmánybíróság, az alkotmányosság kérdéséről a rendes bíróságok döntenek. Angliában pedig írott alkotmány sincs.

Akkor miről is beszélünk?

Arról, hogy az alkotmány (legyen az írott vagy íratlan), akkor nevezhető rossznak, ha az adott ország társadalmi viszonyaival; az emberek csoportjainak államról, hatalomgyakorlásról kialakult gondolatvilágával ellentétes, összeegyeztethetetlen. Az egyes emberek, egyének "szabadsághoz", önálló döntésre való igényével ellentétes, azt akaratuk ellenére korlátozza, vagy kizárja. Rendkívül fontos, hogy: AKARATUK ELLENÉRE. Ha körülnézünk ugyanis a világban, akkor könnyen észrevehető, hogy a nyugat-európai ember egyéni szabadságról alkotott képe, önállóságra való igénye igen nehezen értelmezhető pl. Kínában, Indiában, Oroszországban vagy éppen az Európai Unió keleti végein: Magyarországon.

Rossz az alkotmány, ha az részben vagy egészét tekintve idegen test egy országban, egy társadalomban. Folytonosan súrlódik a valósággal, DE ezáltal legalább gondolkodásra késztet, a jobbra való törekvésre sarkall.

Milyen egy jó alkotmány?

A jó alkotmány kisebb módosításokkal évszázadokon át hatályban maradhat. A jó alkotmány észrevétlen, egyszerűen csak van. Hivalkodás nélkül szövi át a mindennapjainkat.

A jó alkotmány rövid, nincs vagy nagyon tömör preambuluma van, ugyanis egy preambulum csak vitathatóan tekinthető a jogszabály szerves részének, kikényszeríthető, valódi hatállyal és ezáltal hatással bíró rendelkezésnek. Ezáltal léte vagy terjengőssége bizonytalanságot, értelmezési nehézségeket szül.

A jó alkotmány lehet egy jól megszerkesztett írott, ún. kartális alkotmány; ám lehet több sarkalatos törvényből, szokásból, hagyományokból álló íratlan alkotmány.

A lényeg, hogy a közügyekről kialakított gondolataink belőle merítkeznek, mert a jó alkotmány belőlünk merítkezik.

2Lkedő
2011.04.25.

SAJTÓSZABADSÁG 1. rész

Sajtószabadság, mint a szabadságok egyike

Mit jelentett ez a XIX.században és mit jelent ma? Érdemes ezt átgondolni, mivel azt hiszem a hangsúlyok eltolódtak azóta, mégis sokan sokfélét mondanak, és még többen hördülnek fel, és magukból kivetkőzve szajkóznak általánosságokat és sztereotípiákat.

Korábban talán jelenthetett:
- tájékoztatást-tájékozódást,
- véleménynyilvánítást - mások véleményének megismerését;
- igényt arra, hogy a saját életünkről, a minket körülvevő szűkebb vagy tágabb világról torzítás nélkül tájékozódhassunk a célból, hogy a számunkra releváns kérdésekben elég információnk legyen ahhoz, hogy véleményünket kialakíthassuk, és ezáltal a naprakész ismeretekkel felvértezve kezdeményezhessünk vitát, párbeszédet vagy csatlakozhassunk már létrejött diskurzusokba akár az országos vagy helyi közügyekről, akár más speciális témának megvitatásáról legyen szó.

De miről is van szó elvi szinten?

Ha a sajtószabadság valóban szabadság, akkor nem vezethető le semmiből. Nem azért van mert az állam megengedi vagy mert éppen nem tiltja, hanem egyszerűen csak van (vagy éppen nincs).

Az Egyesült Államok Alkotmánya szerint: " A Kongresszus (azaz a jogalkotó) nem alkot törvényt vallás alapítása vagy a vallás szabad gyakorlásának eltiltása tárgyában; nem csorbítja a szólás- vagy sajtószabadságot;..." (http://hungarian.hungary.usembassy.gov/constitution_in_hungarian.html --> Alkotmánymódosítások (ún. Bill of Rights) I.cikk)

Ezzel szemben a magyar Alkotmány (1949. évi XX. törvény 61.§ (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van (az Alkotmány alapján, amit az Országgyűlés fogad el) a szabad véleménynyilvánításra..., (2) A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát."

A sajtószabadság "anyajoga" tehát a véleménynyilvánításhoz való jog, és csak ebből levezetett a sajtószabadság, amelyet csak elismeri és védi az állam, de a csorbításának tilalmától azért ez még elég távol áll. Az amerikai Alkotmány feltételezi a létét, mintegy természetesnek veszi, hogy polgárainak nem csak jogai hanem szabadsága(i) is vannak. A jogot a jogalkotó alkotja, a szabadság viszont mindenkinél feltételezett. (veleszületettnek viszont semmiképpen sem mondanám, hiszen szabad-e vajon a rabszolga, a cseléd, a gyermekek, a férjüktől függő feleség (vagy fordítva:), vagy éppen a katona, a függő viszonyban lévő alkalmazott, a munkanélküli, a bankkölcsön adósa? )

A magyar Alkotmány ezzel szemben jognak veszi. A jogot az Országgyűlés alkotja és akár el is veheti (lásd. alkotmánymódosítás). A szabadság viszont elvehetetlen és sajnos úgymond adományozhatatlan is. Ha a szabadság az akarat szabadsága (és nem fizikai fogalom), akkor nem lehet egy népet egyik napról a másikra (rendszerváltás) szabadnak nyilvánítani, ahogy (gondolatilag) sem tehető rabbá ugyanígy senki.

Ezért lehetett nehéz dolga Kádár Jánosnak és Aczél Györgynek anno. Ha vannak szabad emberek, ott hiába minden cenzúra. Az elnyomó zsarnokság csak annál egyértelműbb minél magasabb falakat emel és minél szigorúbb arccal utasít.

És épp ezért van könnyű dolga annak, aki ma törekszik befolyásolni a tömegek véleményét. Ma mindenkinek joga van szabadnak lenni, épp ezért joga van ahhoz is, hogy a szabadságával ne éljen, és más önkényének vesse alá magát. Ami a legszomorúbb szerintem, hogy ma kevesebb a szabad ember, mint a Kádár-korszakban, és ráadásul szerintem az sem olyan egyértelmű, hogy ki a nagyobb elnyomó: a politikai pártok és érdekcsoportok szócsövévé vagy értéktelen salakismeretek közvetítőjévé aljasult média, vagy az Állam?...

Mindezek több kérdést is felvethetnek: vajon a hírhedt médiatörvény-e a sajtószabadság gyilkosa, vagy csupán egy hullarabló, aki ijedtében a holtestbe szúrta tőrt; vagy ez a jogszabály valami egészen más?

A "Kivándorlók" blog mai gyöngyszemére reagálva:
http://kivandorlok.blog.hu/2011/03/24/eloszor_is_megeri

1. Magyarnak lenni választás kérdése
2. Az, hogy külföldön élsz, nem zárja ki, hogy magyar maradj.

1. Magyarnak lenni választás kérdése

- Alapvető probléma, hogy sokaknak az, hogy magyarnak lenni, végletesen összekötődik a Magyar Állammal.

- A Magyar Állam, pedig végletesen összekötődik a politikával.

- A politika, pedig végletesen összekötődik a politikai elittel.


Összekötődés helyett írhattam volna összekeveredést is. A logikai sor követése lényeges.

Ha tudatosan éled meg az egyéniséged egy meghatározó részét, tudatosan élheted az életed.

Ha ezzel szemben ösztönösen, tudattalanul, ne adj isten koloncként éled meg, akkor legbelül magadat gyűlölöd... és, hogy ez mit jelent a gyakorlatban:

a) ha a magyar= a Magyar Állammal, akkor magyarnak lenni adottság és nem választás, végső soron szükségszerűség, kényszer

b) a kényszertől szabadulni akar az ember, és semmit sem érez magáénak, ami az Állam felől jön (KIVÉVE: a koncként odahajított segélyt, és állami szolgáltatást) - ráadásul miért is szükségszerű, hogy jöjjön valami az államtól? persze az állam akkora, amekkorára növesztik (erről majd máskor)

c) ha nem érzi magáénak, nem vesz részt annak ügyeiben sem, így feje fölött azok döntenek, akikben erősebb az önérdek, akik fantáziát (pénzt) látnak más passzivitásában és kihasználhatóságában (az, hogy a fejekben elkülönül a közérdek és a magánérdek ahhoz vezet, hogy a közhatalmi pozíciókba kerülők magánérdeke lesz a kommunikált közérdek)

d) ha ez utóbbi embertípus egyedei összetalálkoznak, párt jön létre

e) a párt tagjai az imént említettek, akik a fent említett okból alapítanak pártot

f) a politikát a pártok csinálják (mert más nem csinálja helyettük)

e) a politika így nyűg az emberek nyakán

g) a tudatokban egy idő után ez a nyűg, aminek oka a politika, aminek végső oka a passzivitás, a magyarság meg nem élése, így torzul azzá, hogy

a politika = a magyarsággal

Az iménti gondolatmenet társadalmi szintű megnyilvánulása a mai Magyarország,

- ahol magyarnak lenni politika,
- ahol minden magyar szolga
- ahol a szolga utálattal néz a másik szolgára, mert az magyar és végső soron utálja magát is, mert ő is az
 

Az igen velős mondás miszerint: "Dögöljön meg a szomszéd tehene is" szerintem ezen okokra vezethető vissza. A másik ember utálata, a nyomott, szürke közhangulat, a passzivitás, és a külföld "bezzegezése" a legmélyebb önutálat jele valójában, amelynek gyökere viszont a tudattalanság, magyarságunk meg nem élése.

A fent vázoltak alapján a 2. pont lehetetlen állítás.
A fent vázoltak alapján...
(A 2. pontról később)

Az idők változnak. Forradalmak jönnek-mennek. "Mindig minden a régi" - panaszkodnak a csalódott újítók és a megfásult próféták.

Az állam márpedig megújul, képes újjászületni. Az örök apparátus,- amelyben a közpénznél csak a felelősség oszlékonyabb - ex gratia olykor szívélyesen, megfelelő ceremóniával rehabilitálja a kivégzetteket, és magához emeli a kiöregedett forradalmárokat.

Földes László alias HOBO dicsőséges mennybe menetelének lehettünk tanúi a napokban. A nemzet 'Hall of Fame-je' újabb hőssel bővült.

Bár bizonyára nagy hatással volt rá az "angolszász demokráciák" táptalajából kinőtt zenei popkultúra és hippi-irodalom, ennek ellenére saját hangját - a kelet józanító hatására - megtalálta. Dalszövegeiből, előadásmódjából közép-európai életérzés árad, még akkor is, ha éppen egy Doors fordítást ad elő.

Mindezek ellenére Földes Úr, Önt palira vették, méghozzá Schmitt Palira.

De miért is?

Kitüntették, megjutalmazták, díjazták erőfeszítéseit. Vagy más szemszögből nézve: kiemelték, kiválasztották, Ön mellett tetszelegtek, megsimogatták a nagy buksi fejét: -okoos!..-

Életművére hosszú évekre rákerült az állam bejegyzett haszonélvezeti joga. Persze, ahogy majd telik az idő és a politikai kurzusok jönnek-mennek, a ma még élesen kirajzolódó választóvonalak elhalványodnak, majd jótékonyan simulnak bele a felejtésbe. Abban a távoli jövőben, majd a tisztánlátás és a közvetlen érdekektől független szemlélet méri meg ki-ki mennyit ért.

Az állam, mint szervezet, de legfőképpen az arra ráterpeszkedő politikai elit, céljaihoz mérten maga köré gyűjti honpolgáraink érdemesebbjeit, hiszen hogy is lehetne kampányolni pl. egy "jól megalkotott" költségvetéstervezettel, egy "lényegi vitákat" is megvalósító országgyűlési ülésnappal, vagy egy "kitűnően" működő minisztériumi apparátussal; ellenben a kiváló színészekkel, előadóművészekkel, tudósokkal, írókkal vagy más téren megbecsült honfitársainkkal.

Ön, HOBO úr (más kitüntetettekkel együtt) mostantól embléma, oly formán, mint a régi királyok és nemesek címerpajzsán az újonnan hódított tartomány címere; vagy még inkább márkajel: egyszerű, további magyarázatot nem igénylő üzenet sok-sok választópolgárnak címezve.

Az Ön munkássága egy életérzés, egy gondolkodás, egy korszak embertípusának és légkörének szimbóluma.

Ezt legalizálni lehet, de államosítani, vagy egy politikai kurzusnak odadobni soha.

Sajnálatos, mivel egy ilyen díjat, ha nem is mindenkinek, de legalább Önnek vissza kellett volna utasítania. Na nem érdemtelensége miatt. Önnek, mint elvileg független, hiteles zenésznek, költőnek nem szabadott volna alárendelnie magát semilyen politikának, ha magának saját "politikája", véleménye van. A művész csupán magának és a közönségnek tartozik felelősséggel, és kizárólag ezeknek lehet csak "alárendelve". Egy szép, ideális világban...

Üdvözlöm az olvasót!

Ha a kákán is a csomót keresi, akkor itt a helye.